Fehér farkas

Fehér farkasnak született. Kölyökkorában kitaszították a falkából, hogy egyedül járja az ősi fenyők és havas hegycsúcsok rejtett birodalmát. Nem volt társa, akivel a téli éjben a gyémántként ragyogó csillagokra üvölthetett volna, a magasba kiáltva fájdalmát. A meredek hegyoldalon rohanva mancsait vagdosta a jeges föld, vérvörös foltokat csepegtetve maga után. Sűrű sötétség rejtette el azok elől, akiknek vonyítását a metsző szél egyre közelebb hozta. Fehér farkasnak született. Megtanulta, hogyan kell levadászni a zsákmányát anélkül, hogy bárki a segítségére lenne. Tudta, hogyan kell meglapulni, rejtőzni és egyetlen hang nélkül létezni. Hívó szavára nem várhatott feleletet, üvöltése pedig a véget hozta volna el számára. Futott felfelé a hegyoldalon, fenyegető sziklák övezték útját. Követte az ösztönét, az egyetlent, amiben bízhatott. Hófehér bundáját metsző szél tépte, szemét behunyta az arcába csapódó pelyhek elől. 
Hirtelen megtorpant. Felemelte kecses fejét és bátran előre tekintett. A süvöltő szél és hózápor felett kirajzolódott a birodalmukban létező legmagasabb hegy eget verdeső csúcsa. Megérkezett. Nem várhatott tovább. Minden izmát megfeszítette, majd a fagyos levegőt mélyen beszívva életében először az égre üvöltött. Eddig ismeretlen hangja betöltötte a tudatát, minden újabb vonyítással erősebben, bátraban zengett a téli éjszakában. Kiáltása visszhangként szállt a hatalmas hegyek között, az összes farkasnak a tudtára adva, hogy a fehér itt van. 
Mikor már nem bírta tovább, fáradtan a földre rogyott, fehér bundája belesimult a hűvös hóba. 
Büszkén figyelte a hegycsúcsot. 
A havat kaparó mancsok zaja elárulta a falka közeledését. De nem mozdult. Várta a választ, amire egész életében vágyott. 
A csúcs felett lassan eloszlottak a szürke felhők, a vihar elnémult, fenyegető csönd ölelte magához a tájat. Fehér farkasnak született. És a fényes telihold felelt neki, felemelkedett a fekete égre, beragyogva szépséges, tiszta bundáját. Ékkövekből álló takaróként csillogott mancsai alatt a hólepel. 
Hazaért a fehér fénybe, boldogan csodálta, hogy mit teremtett. 
Nem tett semmit, amikor a falka lerohanta. Kecses fejét az égre emelve nyugodtan figyelte a holdat. Ugyanolyan színű volt, mint ő. Fehér farkasnak született.


Tovább 0

Stréberek és bálkirálynők

Vagy máshogy nevezve: lúzerek és menők, tanárok kedvencei és népszerű sportolók, a felsorolást folytatni lehet a végtelenségig. Aki járt iskolába, annak nem újdonság, hogy egy iskolai közösség az első naptól kezdve számtalan klikkre, kisebb csoportra tagolódik. Minden egyes diák tartozni akar valahová, legyen szó az iskola legismertebb csajszijáról vagy a szürke kisegérről, aki valahogy igyekszik túlélni a mindennapokat egy farkasveremben. Mert egy iskolai  osztály valóban az. Állandó harc a rangsorért, küzdelem a különböző csoportok között (és azokon belül), valamint véget nem érő ellenszenv a kirekesztettek felé. De mi ennek az oka és hogyan is néz ki valójában?

Kezdjük a legalsó szinten lévőkkel:

1. A kirekesztett

Ő az, aki senkinek fel sem tűnik. A névsorban szerepel a neve, de ha időnként nem hívná ki egy-egy tanár feleléskor, akkor az osztály tudomást sem venne a létezéséről. Lehet fiú vagy lány is, a legfontosabb jellemzője a láthatlanság. Általában szegény sorból származik, csúnyácska, rossz ruhákban jár, ápolatlan megjelenésű. A tanulással nem foglalkozik, emiatt a tanárok sem kedvelik. Habár a sajnálat időnként megjelenik (az egyik általános iskolás évemben az ilyen "kirekesztett" osztálytársamnak ruhagyűjtést szervezett az osztályfőnökünk), senki sem törődik vele igazán.  
És hogy mi ennek a következménye? Nos, egy ördögi kör. Mivel nincsen számára csoport, amihez az osztályon belül tartozhatna, ezért nincsenek támogatói (valószínűleg otthon sem bíztatják a tanulásra), sem barátai, a programokon nem vesz részt, egyre inkább befordul és önmagát még inkább elhatárolja az osztály belső rendjétől. Ha még tudatosítják is vele "hátrányos helyzetét" (említett ruhagyűjtés), akkor a szégyen is megjelenik a gondolkozásában (egy gyerek azonnal észreveszi, ha vele másként bánnak és ez legtöbbször nem pozitív kimenetelű). Az általam ismert kirekesztett diák osztályon belüli státusza 8 általános iskolai éven keresztül semmit nem változott. Ugyanúgy nem búcsúzott el tőle senki a ballagáskor, ahogyan egy reggeli napon sem köszönt neki senki.

2. A züllöttek

Általában fiúk csoportja, legtöbbször valamilyen zenei irányzat és stílus követői. Sokan közülük nagyon korán elkezdenek cigizni, inni (hogy a drogot ne említsem). Nagyhangúak, kötekedők, a tanulás az utolsó, ami érdekli őket. A tanárok megvetéssel nézik őket (leginkább a megjelenésük miatt), bár az osztályon belüli státuszuk nem teljesen negatív. Néhány lánynak ugyanis bejön ez a "nagyfiús" stílus, ami ahhoz vezet, hogy a "züllöttek" közül sokan igazi nőcsábászokká válnak.
Viselkedésük mögött általában a feltűnési vágy áll (talán családi elhanyagolás miatt), a kamaszkori minden-ellen-lázadás jellemzi őket leginkább. 

3. A szürkék

Vagyis az átlagos diákok. Közepes tanulók, nem sok vizet zavarnak. Nincsen úgynevezett "különleges képességük", nem járnak sporfoglalkozásokra vagy külön programokra. Nem zargatja őket senki, nyugodtan élik mindennapjaikat az iskolai hétköznapok során. Általánban ők azok, akik időnként lemásolják a házit, puskáznak, néha tanulnak, néha nem, de a tanárok általában kedvelik őket, ha látják az igyekvésüket.

5. Anya kicsi lánya/kicsi fia

Szerintem mindenki ismert legalább egy ilyen diákot az iskolai évei alatt. Az anyukája által öltöztetett, mindenhová elkísért gyerek, aki egy önálló döntést nem hozhatott a szülő engedélye nélkül. "Meg kell kérdeznem otthon", ez volt a fő mondata. Hogy szegénynek a sorsát még nehezítse, általában neki az édesanyja volt az, aki a szülői munkaközösség tagja lett, önkénteskedett minden iskolai rendezvényen és jobban tudta, hogy ki milyen dolgozatot írt, mint a tanulók. A fogadóórákon és szülői értekezleteken teljes energiával vett részt, emiatt anya kicsi lánya vagy fia egyetlen rossz mozzanatot sem titkolhatott el otthon. 
A rátelepedésnek persze pont az lett a következménye, amit anya el szeretett volna kerülni. A gyerekét, hiába próbálkozott oly nagyon, nem fogadta be sosem az osztály.

Következzenek a valamilyen ok miatti

6. Kívülállók

A, Stréber

Talán a legismertebb. Egy stréber azonban nem egyenlő a "tanárok kedvencével", még ha időnként szokták is így nevezni, valamint nem azonos csoport a jó tanulóval sem. Az említett három kategóriát sokszor összemossák (főleg a diákok variálják nagyon kedvesen), de mindegyik mást jelent. A stréber szó a német streben kifejezésből származik, ami azt jelenti, hogy "igyekezni, törekedni". Ebből levezetve tehát, a stréber nem kimondottan okos tanuló, hanem ő az, aki mindenféle - mondjuk ki, időnként visszataszító-, módszerekkel igyekszik a tanárt megnyerni, hogy ötöst szerezzen, nyalizik és puncsol, minden erejével azon van, hogy a tanár szemében szimpatikus legyen, de ezzel csak azt éri el, hogy minden osztálytársa megundorodik tőle. A stréber ugyanis mindenkinél okosabbnak, ügyesebbnek hiszi magát, ezt hangoztatja is a társai előtt, holott mindenki tudja, hogy semmilyen különleges tulajdonsága nincsen.

B, Tanárok kedvenckéje

Először tegyük tisztába: ugyanaz a diák lehet a legkedvesebbje egyetlen tanárnak, miközben az összes többi számára semleges. Az én esetemben például az egyik osztálytársam egy tanárnő fia volt, és emiatt valahogy a kedvenc diákja lett a gimnáziumi német tanárnak. Ennek a fiúnak minden szabad volt, minden meg volt engedve, habár a tanulással nem igazán foglalkozott, mivel azonban a tanár kedvence volt, könnyen javíthatott és egyszerűbben szerzett jobb jegyet a többieknél. Nem csak az én, de a társaim szemében is visszatetsző volt ez, de tenni nem lehetett semmit ellene. A kivételezés sajnos azonban az, ami leginkább kitaszít egy diákot.
(Zárójelben jegyzem meg, hogy a fiúnak tanulmányi szempontból kedvező volt ez a státusz, de az osztályban elfoglalt rangosorát illetően a legkevésbé sem).

C, Művészlélek

Az elvont diák, lehet festő, rajzoló, táncos, versszavaló vagy bármi hasonló. Nagyon tehetséges, emiatt ő is sokszor megkapja a "tanárok kedvence" jelzőt például a rajztanár szeretete miatt, de őt ez nem érdekli. Kivételes képességei miatt gyakran jár versenyekre, kiállítják az iskolában a műveit, a neve gyakran elhangzik iskolai ünnepségeken. A menőbb diákok nem szívlelik, mert nagy tiszteletnek örvend a tanárok körében, akik megvédik a zaklatásaiktól. Nem keresi a többiek társaságát (esetleg csak a másik művészlélekét), mert tökéletesen jól érzi magát a saját kis világában.

7, A kitűnő tanuló

A, Kívülálló kategória

A kitűnő tanulót két csoportra osztottam, ugyanis két fajtája létezik. Az első az a jó tanuló diák - fiú vagy lány is tartozhat ide - , aki általában csendben elvonul, olvasgat a szünetekben. Maximum egy másik kívülálló kitűnő tanulóval lehet őt látni, többet nem engednek be a privát szférájukba. Nem sok vizet zavar, általában igyekszik láthatatlannak tűnni, mert egyedül azért van az iskolában, hogy tanuljon. Nem szereti a feltűnést, a tanulást saját magáért teszi, nem a tanárok vagy a rangsor kedvéért. Tudatában van képességeinek, de nem hangoztatja okosságát. Versenyekre eljár, ha a tanárai elküldik. Ő az, aki nem szeret veszekedni, de a menők sem bántják, ugyanis szükség van rá, hogy el lehessen kérni a házit lemásolni, amit a kitűnő tanuló boldogan megenged, hogy nyugodt helyzetét biztosítsa. Persze a háta mögött furcsának tartják és nem értik, hogy miért tanul ennyit, de túlságosan nem törődnek vele. Programokra nem ívják, mert "úgyis tanulnia kell".

B, A menő kategória

Az a kitűnő tanuló okos diák, aki valamilyen egyéb ok miatt (extrovertáltság, bátorság, kinézet, családi helyzet, sportban való ügyesség, vagy ezek keveredése miatt létrejövő baráti kör folytán) a menők társaságába kerül. Vicces, igazi társasági figura, akit a tanárok is nagyon kedvelnek, de mivel "természeténél fogva okos", ezért nem kapja meg a stréber jelzőt. Sokszor ügyvéd, tanár vagy orvos (esetleg nagy hírű család) leszármazottja, emiatt külön tiszteletnek örvend. Az elkészített házi feladatokat nem adja senkinek, mondván "azzal nem tanultok", de haragudni senki nem mer rá. 

8. A sportoló

Bármilyen sportról lehet szó, csak ügyes legyen benne. És lehetőleg jól nézzen ki, hogy a lányok imádják. A tanulásban úgy-ahogy jeleskedik, de nem ez a lényeg, hiszen reggel-este edz és tökéletesíti izmait. Tovább nem részletezem, azt hiszem, mindenki tudja, hogy ki is ő.

9. A bálkirálynő

A legszebb leányzó az osztályban. Általában folyamatosan harcban áll a másik szépséggel, de ez nem zavarja őket, hiszen legalább addig is velük foglalkoznak a többiek. Az alatta lévőket mind megveti, a kitűnő tanuló segítségével a leckéket és dolgozatokat megírja, de nem érdekli a tanulás. Ő - ki kell mondani, elnézést kérek -, butácska. Sajnos nem veszi észre ezt, meg igazán nincs is szüksége nagy okosságra, ugyanis kinézetével eléri, amit akar, legalábbis a sportoló fiúknál.

10. A méhkirálynő

A hierarchia élén álló lány. Négy-öt fős rajt (plusz időnként fiúkat) gyűjt maga köré. Óriási magabiztosságal irányítja kolóniáját. Mindent ő mond meg, azt, hogy az osztályban ki számít menőnek vagy lúzernek, ő dönti el. Szép, csinos, de okos is, emiatt sokszor kitűnő tanuló lehet, ami csak még inkább növeli önbizalmát és megerősíti abban, hogy ő a legalkalmasabb az osztály irányítására. A tanárokkal szemben ő a szószóló, DÖK-tag is lehet. 


A fentiekben felsoroltam az iskolai osztályok legjellemzőbb tagjait. Persze, ezek sarkítások és időnként lehetnek átmenetek, valamint egyetlen ember sem csupán egy kategóriába sorolható be, ugyanakkor igyekeztem valamennyire reális képet nyújtani a klikkekről. A pozitív ezek létezésében, hogy tagjai kiállnak egymás mellett és védelmezik egymást, ugyanakkor sokszor valóban óriási ellentéteket szül a harc, ami a tanítást és tanulást is megnehezíti. Nem beszélve a bullying-nek nevezett zaklatásról, amikor a legalsó szinten lévő kirekesztetteket bántalmazzák. A tanárok - és természetesen a család - feladata lenne elsősorban ezt észrevenni és tompítani a klikkek közötti túlzott ellenségeskedést. Sok diák a sehová nem tartozástól és a nem-vagyok-menő érzéstől gyomorgörccsel megy iskolába, nem tud koncentrálni, figyelni, ami mind megnehezíti, hogy jól teljesítsen. Vigyáznunk kellene arra, hogy az iskolai közösség ne harcos kakasok gyülekezete legyen, hanem a diákok képesek legyenek legalább békésen egymás mellett létezni a napi 7-8 órában.


Tovább 0

Tanár a gáton

Míg az elmúlt napokban arról cikkeztek a különböző hírportálok, hogy már a Vaterán és Jófogáson is számtalan hirdetést lehet találni, amelyben az iskolák tanárokat keresnek, hogy teljes oktatói karral kezdhessék meg a tanévet, addig a diákoknak így vagy úgy (tanárokkal vagy anélkül) megkezdődött a tanítás.
Vajon mi lehet az oka a hatalmas tanárhiánynak? Miért nem vállalja több fiatal, hogy erre a pályára lépjen? Hogyan látja a tanári szakmát egy pályakezdő? 

Általános és középiskolás korodban milyen volt a viszonyod a tanáraiddal? Mit gondoltál róluk, a munkájukról?

Rendkívül vegyes. A távolságtartó tanárokat, akit két szót nem beszélnek a tanárokkal, sosem szerettem, de a mindenáron való jópofizást és alakoskodást sem. Egy tanár ne legyen diákabb a diáknál. Nem szerettem azokat sem, akik két rendbontó miatt kollektív büntetést alkalmaztak és megszegték ezáltal az iskolai szabályzatot. Azt szerettem, ha valaki pontos, következetes, gondolkodni tanít minket, mindig a hétköznapok tapasztalait és gyakorlatát veszi alapul, közelebb hozza a mi világunkat és a saját szakjának, tudományterületének a világát. Nem szerettem, ha valaki saját magát és a gyerekeit futtatta előttünk, vagy ha rendszertelenül végezte a munkáját. 

Mit gondolsz, milyen legyen egy tanár megjelenése?

Ma már megjártam egy élhető, barátságos város neves gimnáziumát és szomorúan tapasztaltam (nem csak itt), hogy az igazgatón kívül másról nem lehet megállapítani, hogy ki tanár és ki nem. Rendszeres a kinyúlt póló, rövid nadrág, elvadult haj és arcszőrzet, jobb esetben gyűrött ing - a vasalás nem pénz kérdése. Én magam mindig vasalt ingben, V-nyakú pulóverben vagy zakóban, elegáns sötét színű farmerben és cipőben jelenek meg az óráimon és nem tartom ördögtől valónak a nyakkendőt sem.

Milyen volt a diákok reakciója az elegáns megjelenés láttán?

Annak idején a szaktársaim azt mondták, hogy biztosan jobban éreznék magukat a diákok, ha "nagyon lazán" öltözve mennék be az iskolába. Erre az észrevételem az volt, hogy teljesen másképp köszön (úgy gondolom, a tekintélyt parancsoló öltözködés láttán) már egy 11 éves gyerek is nekem, mint annak, aki szuperhősös pólóban áll ki az osztály elé. 

Sokat lehet hallani arról, hogy a mai diákok fegyelmezetlenek, tiszteletlenek a tanítóikkal szemben. Szerinted ha a tanárok jobban adnának a megjelenésükre, ez megváltozhatna?

Részben. A világunk megváltozott és ezt tudomásul kell venni. Amikor egy 16 éves lány nagyobb karakter (nem egyéniség, mert ebben a korban az még nem alakul ki), mint az osztály elé kiálló pedagógus, nem is lehet normális tanár-diák kapcsolatot kialakítani. Egy gyenge, önmagával harcoló egyéniség nem tudja maga mögé felsorakoztatni a mai diáktársadalmat. 

Az egyetemi tanulmányaid alatt mit tapasztaltál: mennyien készülnek tanárnak és mennyien alkalmasak igazán erre a pályára?

Az alapképzést több mint százan kezdtük és a tanári mesterképzést az eredetiek közül talán harmincan fejeztük be. Azért nehéz megmondani, mert nem mindenkinek ez volt a főszakja, de az órán ott ültek bent velünk. A pedagógia elméleti órákon - melyektől rubeolát lehetett kapni-, a legalkalmatlanabbak voltak a "legokosabbak". A tanítási gyakorlat során ez a státusz megfordult. A mások által bemagolt elméletnek semmi haszna nem volt a gyakorlat során. Valaki vagy ráérez a tudásátadó és nevelő "előadóművészetre" vagy nem. 

Mennyire készített fel az egyetem az említett tudásátadásra?

Csak hogy mindenki számára érthető és világos legyen: a tanárképzés áll egy-egy szakból, ahol a mögöttes tudásra és a szakmódszertani ismeretekre készítenek fel, utóbbi sajnos kevés hangsúlyt kap. A harmadik "szak" a pedagógia elmélet, ami nagyon nagy hangsúlyt kap és semmi értelme. Az ott tanultak talán 10%-a, ha hasznos. 

Véleményed szerint mire kellene nagyobb hangsúlyt fektetni a tanárképzés során?

Első körben a gimnáziumi tananyag felső szintű beseggelésére és bevasalására. A második körben (saját szakomról tudok nyilatkozni) a történelmi folyamatok részletes elemzésére és tudatosítására a tanárjelöltek fejében. Tragédia, hogy száz történelem szakosból kilencvenkilencnek nem áll össze, hogy mi zajlott az elmúlt 3000 évben. Miután ez meg van, jöhetne a szakmódszertani modul, "hogyan tanítsuk meg a tananyagot?" címmel. 

Mit gondolsz, miért fontos a szakod?

Röviden úgy tudnék fogalmazni: történelem és társadalomismeretet azért kell tanítani és tanulni, hogy a generációk fejében összeálljon egy reaális világkép. Tisztában legyünk a múltunkkal és a jelenünkkel, az állampolgári jogainkkal és kötelezettségeinkkel és ha valami nem jó, vagy nem tetszik, azt hogyan tudjuk befolyásolni. "Az iskolában belül ne politizáljunk!"-tól a falra mászok, mert ennek az eredménye a teljes öntudatvesztés lesz, és már az is. Az iskolában ne pártpolitizáljunk, de politizáljunk. Zseniális gondolatokat tudnak megfogalmazni a közügyekről a gátlások nélküli fiatalok.

Mikor jött az első gondolat, hogy tanár legyél?

Legelőször egy családi beszélgetés kapcsán merült fel, egy középkorú női rokon részéről (nem vagyok anyakomplexusos). Régen volt...

Miért nem vonzó szerinted manapság a tanári szakma?

Nagyon egyszerű és rövid lesz a válasz: gyalázatos a kezdő fizetés. Budapesten például többet keres az, aki pudingokat pakol a hűtőpultba, mint aki öt és fél év egyetem után tanít. Félreértés ne essék, nagyon jól jön az a hűtött puding, csak a munkakörbe befektetett idő valamennyire álljon összhangban a fizetéssel. 

A tanulmányaid kezdetétől a diploma megszerzéséig, változott-e valamit a hozzállásod a szakmához?

Igen, az egyetemen sikerült megutáltani, de a "terep" visszaadja az ember kedvét.

Milyen érzés volt először kiállni egy osztály elé?

Nagyon emlékszem arra az érzésre. Előző éjjel az a gondolat kavargott a fejemben, hogy "na apukám, most kiderül, hogy alkalmas vagy-e rá!". Röviden: imádtam. 

Mik a legszebb élményeid a tanítással kapcsolatban?

Név nélkül kértem kritikai észrevételeket és az abban foglalt visszaigazolások tartalma. 

iskolasprint

iskolasprint


Tovább 4

Szörnyetegként élni, vagy jó emberként meghalni?

Vajon melyik a jobb?

Teszi fel a kérdést a Viharszigeten elterülő Ashecliffe Elmegyógyintézetben Teddy Daniels.

A filmben, illetve az annak az alapjául szolgáló, 2003-ban megjelent Dennis Lehane írótól származó, mára kultikussá vált műben, Teddy Daniels szövetségi rendőrbíró az újonnan kinevezett társával, Chuck Aule-lal a szigetre utazik, hogy nyomára bukkanjanak egy zárkájából megszökött elmebeteg bűnözőnek. Az Achecliffe ad otthont ugyanis azoknak a gyilkos őrülteknek, akikről minden más kórház, elmegyógyintézet és börtön már lemondott.

De vajon hogyan szökhetett meg a zárkájából, és hol rejtőzhetett el az elítélt, szerencsétlen nő a kietlen szigeten? Mi történik a hírhedt C Részlegben? Miért veszi körül az üresnek tűnő világítótornyot elektromos kerítés, és miért vannak ott felfegyverzett őrök?

Minél közelebb kerül a nyomozó a titokhoz, annál inkább gyanússá válik a sziget. Teddy Daniels egyre elszántabban keresi a megoldást, de egyre inkább nyomasztó titkokba és hazugságokba ütközik. 

Rájön ugyanis arra, hogy a szigeten kísérletek folynak. A lobotomia során "zombikat" gyártanak, vagyis néhány idegszál megbolygatása, illetve eltávolítása után magukról semmit sem tudó, lényüktől (őrületüktől?) megfosztott betegek kerülnek ki az elmegyógyintézet műtőasztalairól. Az ápolók, orvosok, biztonsági őrök és igazgatók mind tudják, hogy a sziget valójában egy kísérleti helyszín, ahol kutatások folynak arról, hogyan lehetne az emberi agyból száműzni a fájdalomért, éhségért, szeretetért felelős területeket, hogy engedelmes, tulajdonképpen robotként működő katonákat hozhassanak létre. És kik lennének erre a legmegfelelőbb alanyok a senkinek sem kellő, beteg embereknél? Legalábbis Teddy Daniels szerint. Hogy ez mennyire az ő őrületének játéka, vagy józan ítélőképességének következménye, azt a könyvolvasókra, illetve a filmnézőkre bízom, számtalan teória kering ezzel kapcsolatban.

A történet ugyanis azzal zárul, hogy Teddy (vagy talán a neve inkább Andrew Laeddis?) számára rendezték meg az pszichiáterei az egész színjátékot (Chuck, a társa valójában a kezelőorvosa), és valójában ő az a bizonyos szökött, rejtélyes rab, aki után nyomoz. Mivel évekkel korábban gyilkosságot követett el (megölte feleségét, aki mániás depressziója miatt végzett három gyermekükkel), a saját tudata önmaga ellen fordult, a tettét nem volt képes beismerni, ezért kitalált egy világot, amelyben ő a hős, és nem a rossz fiú. Az orvosai próbálják meggyógyítani, elhitetni vele, hogy kísérletek nincsenek és ők csupán segíteni akarnak rajta.

De vajon mi történt Teddyvel? 

"Nem vagyok őrült. Egyáltalán nem. Természetesen mi mást mondhatna egy őrült? Ez a hátborzongatóan kafkai zsenialitása a helyzetnek. Ha az ember nem őrült, de rajta kívül mindenki úgy tudja, hogy az, akkor minden tiltakozásával az ő malmukra hajtja a vizet. Ha egyszer őrültnek bélyegzik az embert, akkor minden olyan cselekedet, amely normális esetben ennek az ellenkezőjét bizonyítaná, könnyedén beilleszthető egy olyan értelmezési rendszerbe, ahol viszont elmebetegség tényét támasztja alá. Az ember határozott ellenkezése tagadásnak minősül. A valós félelmeit téveszmének, a túlélési ösztönöket pedig védekezési mechanizmusnak bélyegzik. Csapdahelyzet. Valójában halálra ítélik az embert. Ha egyszer bekerülsz, sosem jutsz ki."

Az emberi elme különleges dolgokra képes. A filmben az igazgató által elhangzott "nem döntés kérdése a józan ész, ahogyan az sem, hogy elveszítjük" félelmetes igazság. 

A filmet először megnézve, illetve a könyvet elolvasva Teddy nézőpontját ismerjük meg. Minden abszolút reálisnak és értelmesnek tűnik, vele együtt haladunk a nyomozással, nem tűnik fel, hogy valami nem stimmel, elhisszük, hogy a sziget egy gonosz hely, ahol nácik kísérleteznek. A beteg elme pontosan így működik. A saját világában minden valódi: ha szörnyeket lát, azok valósak, ha a hangok azt súgják, te vagy a normális, mindenki más bolond, ne bízz bennük, akkor ennek az ellenkezőjéről lehetetlen meggyőzni. 
Ha újra végigmegyünk a történeten, tudva a végét, hogy Teddy egy sérült lélek, valamint, hogy egy téveszmét ültetett el az agyában a szigeten történő nyomozásról (hiszen én a szökött rab miatt kerültem ide, nem azért, mert őrült vagyok és gyilkos!), akkor észrevesszük az apró furcsaságokat. Az ápolók unásig hallották már a játékát, nem foglalkoznak vele, a műanyag pisztolyával és hamis jelvényével, a többi beteg pedig retteg már a nevétől is, mert agresszív és nekik támad...

De mikortól válik valaki egy rögeszme rabjává, a saját elméjének börtönét mikor hozza létre? 

Teddy esetében a gyilkosság, szeretett feleségének hirtelen felindulásból történő megölése okozta mindezt. Szerette, de mégis a halálát okozta, miután gyermekei holttestét kihalászta a jeges tóból. Mi ez, ha nem ok arra, hogy az emberi agy létrehozzon egy önálló, belső világot, amelyben minden szép és rendezett, ahol ő a jó, nem a rossz? Saját életének védelmében, hogy önmagát ne pusztítsa el, az agya bámulatos módon felépített egy valóságot, ahol mindenki bolond, csupán ő a normális. Mindenki ellene van, akik igazából segíteni akarnak rajta, de világának hazugsága miatt a neki nyújtott segítséget nem fogadja el és mindinkább elsüllyed elméjének sötét bugyraiban.

Sok hasonló történt és történik a világban. Kezdetben a külöböző elmebajokat nem tudták kezelni, az őrültnek bélyegzett embereket életük végéig valamelyik hírhedt intézetben tartották bezárva. Mikor már megjelentek a különböző gyógyszerek, nyugtatók, valamennyire javult a helyzet, de a leszedálás, illetve a gyógyszerfüggőség sem megoldás az elmét érintő betegségekre. És ahogyan a Viharszigeten történik (vagy nem történik), lobotomiát is gyakorta végeztek a szerencsétlen dühöngő, agresszív betegeken. Valamint nem egyszer fordulhatott elő olyan, hogy valakit csupán őrültnek bélyegeztek, de utalva a fenti idézetre, agyának épségét bebizonyítani nem volt képes, ezért egy életen át szenvedett.
És ne felejtsük el azt, hogy a pszichiátriai betegek kezelésének során valóban folytak kísérletek, az agyat tanulmányozó és megbolygató műtétek segítségével lehetett csak többet megtudni az akkori orvosoknak és később segítséget nyújtani az ápoltaknak.

Végezetül tehát: az elme bajai súlyos betegségek, melyekre még ma sem igazán születtek valós, hatásos megoldások, hiába léteznek már gyógyszerek, ezek csak a tüneteket nyomják el, és hatástalanítják azokat, végleges megoldást nem nyújtanak. A Pszichiátriai Osztályokon napjainkig küzdenek az emberi elme különleges szüleményeivel.

A kérdésre válaszolva pedig, mindenki döntse el maga: jobb-e a saját elménk hibájáról nem tudva, boldogan élni egy általunk teremtett világban, úgy, hogy közben a külvilág őrültnek tart, vagy jobb-e inkább elveszíteni a tudatunkat, és élni a környezetünkre ártalmatlan emberként?


Tovább 0

Friss hús az egyetemen, avagy jönnek a gólyák!

Nem olyan régen kihírdették a felvételi ponthatárokat a főiskolai és egyetemi képzésekre. Sokan örülnek, sokan szomorúak most, de annyi biztos, hogy szeptembertől több tízezer diák kezdi meg tanulmányait a "nagybetűs életben". A facebook idővonalamon látva a sok-sok ezzel kapcsolatos bejegyzést, megosztásokat, lájkokat, reményteli ujjongásokat és különféle jókívánságokat, nem tudtam figyelmen hagyni a felmerülő gondolatataimat és érzéseimet.
Én nem a gratulációval kezdeném, hanem azzal, hogy gyerekek, kössétek fel a gatyátokat, mert most kezdődik minden! A bekerülés semmi ahhoz képest, ami a későbbiekben vár rátok! 

Négy évvel ezelőtt (hogy ez most az ősidőknek minősül-e vagy szinte tegnap volt, azt nem tudom eldönteni magamban) én is keresztül mentem ezen a mizérián, és néhány jótanáccsal, véleménnyel, kritikával szeretnék szolgálni az izguló gólyáknak és szüleiknek egyaránt.

Először is: remélem minden fiatalnak sikerült a számára legmegfelelőbb szakot kiválasztania még hónapokkal korábban, és a várakozásainak megfelelő egyetemre bekerülni. Sajnos hónapokkal később, a tanulmányi idő alatt fog csak kiderülni, hogy jó döntés volt-e az adott város/egyetem/szak. Tudom, hogy sokan vannak, akik időben felkészülnek arra, hová fognak menni- rokonok, barátok által ismerhetik jövőbeli tanulmányaik helyszínét-, de ahogy én évekkel ezelőtt a saját évfolyamomban láttam, nagyrészt zsákbamacska volt a választásunk. Utána lehet olvasni az iskolának, el lehet menni nyílt napra, de a kezdéskor fog a valóságra fény derülni, ezért egy kis "csalódásra", ami persze pozitív is lehet, fel kell készülni. A legfontosabb, ami kiderül majd, hogy a diák mennyire ismeri önmagát, ki tudta-e választani a számára legideálisabb szakot, mennyire érvényesült a döntésben a szülei vagy barátok véleménye, esetleg akarata.
Az én véleményem szerint itt van egy kis probléma a rendszerben, mert tizennyolc-tizenkilenc évesen nem sokan tudjuk, hogy mi is a legmegfelelőbb számunkra. Nagyon kevés az a fiatal felnőtt, aki annyira pontosan tisztában van a képességeivel, a későbbi terveivel és vágyaival, hogy tökéletesen tudja, melyik egyetem való neki. Arról nem is beszélve, hogy az egyetemi jelentkezések idején zajlanak a szalagavatók, érettségire készülések, sokan ilyenkor nyelvvizsgával, tanulmányi versenyekkel próbálnak még plusz pontokat szerezni, és ezért a jelentkezés sok esetben halasztódik és az utolsó pillanatban "találomra" lesz bejelölve a szak.

Hogyan lehet felkészülni az egyetemre? 

Mikor megérkezik az a bizonyos boríték az értesítéssel, valószínűleg lesz benne egy levél a közelgő gólyatáborról. Teszek egy kis kitérőt, mert úgy vélem, hogy ezt a témát részletesen tárgyalni kell.

Nagyon sok rosszat lehet hallani ezekről a táborokról, vagyis, hogy pontosítsak, szinte csak azt lehet, gondoljunk csak a pár évvel ezelőtti erőszakolós botrányra. Az első pont, amit kiemelnék, hogy minden egyetem és minden szak más. Nyilván nem tudom, hogy egy építészmérnöki vagy egy bölcsész szakos gólyatábor milyen. Vannak olyan táborok, ahol a Balaton-partra viszik a gólyákat és egy folytonos bulizás a hét, vagy extrém helyszínekre sátorozni, én egy közepes méretű egyetem mezőgazdasági karának a táborában vettem részt, amit a campus területén tartottak. Családias volt, baráti és nagyon szerehető, maradandó szép élmény. Amit nekünk első percben elmondtak, hogy "ami a gólyatáborban történik, ott is marad". Kedves szülők! Tény, hogy egy gólyatábor szólhat csúnya szóval mondva a züllésről, de könyörgöm, hány olyan húsz éves van és volt a történelem során, aki ha kiszabadul a megszokott környezetéből, elkerül egy ismeretlen helyre, új emberek közé, nem engedi el magát és élvezi felszabadultan az életét? Rengeteg vicces játék és vetélkedő egy ilyen tábor, csupa nevetés és mosoly minden! A legfontosabb, hogy a kisgólya legyen felkészítve arra, hogy okosan, éretten álljon a szórakozáshoz, és tudja, hogy bármilyen feladatra, bármilyen felkérésre vagy parancsra mondhat nemet.  A gólyatábor nem kötelező, és el is lehet jönni onnan, ha nem tetszik. De én ajánlom mindenkinek, aki nem introvertált, hogy ne hagyja ki. A szeniorokon (vagy főgólyákon), akik a felső évesek, a tábor irányítói, nagyon sok múlik. Ők azért vannak ott, hogy szórakoztassák az újakat és mindent megtegyenek a beilleszkedés érdekében. Úgy össze tud kovácsolni ez a pár nap egy baráti társaságot, vagy a mi esetünkben, egy egész szakot, ami pótolhatatlan, nem szabad belőle kimaradni. A felsőbb évesek rengeteg információval szolgálhatnak (ideális estben) az egyetemi életről, a tárgyfelvételről, tanárokról, ami szintén hasznos lehet a későbbiekben. 
A legfontosabb, hogy a gólyatáborba úgy menj, hogy fel legyél készülve minden furcsaságra. Legyél bátor, kezdeményező, nyitott, igazi barátokra és talán szerelemre is lelhetsz, ha nem azért mész, hogy részegen fetrengj a földön. Ügyesen, okosan kisgólyák, nem szabad félni! Biztosan lesz egy-két olyan ember, akivel jól fogod érezni ott magad, hiszen mindenki kíváncsian, izgatottan megy oda, ismeretlenek lesztek egymásnak, de a hét vagy pár nap végére ez teljesen meg fog változni, és az első előadáson már tudsz ki mellé ülni az egyetemen. A gólyatábor az első kapu, ami az egyetemre vezet, ki lehet kerülni, de nem éri meg. 

Sok esetben a gólyatábor ideje alatt történik meg a beíratkozás, de van, hogy külön kell bemenni az egyetemre egy adott időpontban.

Ha ez megtörténik, akkor jön a következő feladat: a szállás. Ha nem vagy olyan szerencsés, hogy otthonról bejárhatsz az egyetemre, akkor szükséged van kollégiumi szobára vagy albérletre. Előbbi olcsóbb, az utóbbi kényelmesebb. A kollégiumokban általában megtalálható egy büfé, kisbolt, mosoda, tanuló helyiség, konyha, társasági embereknek és szegényebb családokból származó fiataloknak megfelelő. Sajnos vannak olyan szobák, ahol négy-öt diák is el van helyezve, ezekben értelemszerűen nehezebb tanulásra időt találni, amikor senki nem zavar és nyugalom van. A bekerülés függ sok mindentől, családi helyzettől, utazási távtól, és később még a tanulmányi eredménytől is, de gólyákat általában el tudnak helyezni minden egyetem kollégiumába. 
Az albérletek árai az egyetemi városokban nagyon magas összegekig felmennek, de lakótársakkal megfizethetőek. 
A különköltözéssel lesz néhány tennivalótok: meg kell tanulni legalább alapszinten főzni (nem szabad minden nap pizzát rendelni vagy péksütit enni!), takarítani kell és mosni (de ha annyira elzárkózol ettől, hétvégén hazaviheted anyának, ő biztosan megcsinálja). És természetesen alkalmazkodni kell a környzetedben lévő emberekhez. Banálisnak tűnhet, de egy kollégiumban rengetegen vannak, zaj, tömeg, folytonos nyüzsgés, az albérletben pedig lakótársak, akik időnként biztos hoznak fell barátokat vagy a párjukat, és az évek alatt összeszokott családi viszonyok után szokatlan lesz mindez, higgyétek el.

Ami az utolsó nagy lépés, az a tárgyfelvétel. Neptun vagy ETR, meg fogjátok ismerni e két csodás rendszer egyikét. A nagy szerencse az egyetemi tanulmányok alatt, hogy kapsz egy kis szabad kezet az órarended összeállításában. Meg van adva, hogy az adott félévben mik a kötelező és a szabadon válaszható tárgyak, valamint, hogy összesen hány kreditet kell teljesítened, és ezeket ízlésed szerint kombinálhatod. És a kötelező gyakorlatok kivételével, hogy rosszra csábítsalak benneteket, ezek kihagyhatók, nem muszáj minden egyes előadás minden 1,5 óráját végigülni, mert előfordul, hogy sajnos nem ér semmit, a tárgyhoz kapcsolódó jegyzetből vagy ajánlott olvasmányokból (és a felsőbb évesektől lopott anyagokból) fel lehet készülni a vizsgákra vagy beszámolókra.

Ha sikerült az órarend elkészítése (miután az idegrendszered nagy részét feláldoztad rá), akkor indul az élet! Rengeteget kell majd tanulni, sok olyan tárgyad lesz, aminek úgy érzed, hogy semmi köze a szakhoz, de nem szabad feladni. Rengeteg könyvet kell majd elolvasni, megtanulni, de ezáltal több leszel! Íratkozz be a könyvtárba, menj el egyetemi klubokba, időnként egy-két buliba (de ne arról szóljon az egész, hogy a szüleid pénzét költöd és húzod az időt!), esetleg vállalj diákmunkát vagy önkénteskedj! Az egyetemi időszak remek lehet, ha ügyesen kihasználod és beosztod az idődet. Szerezz barátokat, legyél szerelmes, randizz, menj el később szeniornak, vagy legyél HÖK-tag, rajtad múlik, hogy mennyire nyílsz meg és használod ki a lehetőségeket!
Az egyetemi időszak az utolsó az életedben, amikor a felelősség még nem teljes egészében a tiéd, hiszen még a családod támogat, de a legelső, amikor már nem kötődsz a szüleidhez, önálló döntéseket hozhatsz és építheted a jövődet. Tanulj, szerezd meg a diplomát! 
Ne számíts rá, hogy azonnal olyan munkát találsz majd később, amiről álmodozol. Az egyetemi idő alatt meg kell próbálni kapcsolatokat kiépíteni, a legfontosabb, hogy a képességeidet csiszold, hogy miben vagy jó, mert ezek lesznek később a segítségedre. A lexikális tudás, az ötös jegyek fontosak, de az valódi, önálló életre való felkészülésben az egyetem segíthet a legtöbbet, ha okosan szervezed az életed.

Hajrá, gólyák, sok sikert!


Tovább 0
«
123