Igen, igen, tudom, hogy sokak szerint már alap dolognak számít mostanában egy jogosítvány, de nekem még csak vágyam sincsen annak megszerzésére. És hogy miért van ez így? Rögtön kifejtem, hogyan lehet négykerekű jármű nélkül létezni.

1. Van egy kétkerekűm

Másnéven kerékpárom. Vagy biciklim (K-val és nem pedig G-vel mondjuk/írjuk!). Ahogy tetszik. Jó, bevallom, egy négykerekűvel kezdtem űzni én is az ipart (tudják, van az a kisbicikli, amivel minden tökmag teper, a két pótkerékkel a hátsó részen), de eddig tökéletesen kiszolgált. Emlékszem, még amikor gyerekkoromban a rokonok utaztattak, a hátsó ülésen kuporogtam, és arra vártam, hogy mikor hajthatom én a sajátomat, de rég is volt...! De nem nosztalgiázom. A biciklinek rengeteg előnye van. Először is, nem kerül túl sokba, még a tartozékai sem, bár ez márkától függ, valamint, ha sáros erdei utakon akarunk közlekedni vele, akkor természetesen más az árkategória. Könnyen használható, pillanatok alatt mozgásba lendíthető (ha nem vagyunk lusták tekerni) és a karbantartása sem csillagászati összeg. Nem kell hozzá külön engedély, habár a KRESZ ismerete nem árt (igen, rátok gondolok most, össze-vissza kacskaringozó kerékpáros társaim). 
A városban, ahol élek, igen nagy népszerűsége van ennek a közlekedési formának, Badár Sándor humoristát idézve: "Kövessük a szentesiek szokásait, vegyük fel a ritmust és kerékpározzunk."

2. Szeretek sétálni

Nem okoz nagy problémát, ha gyalogolnom kell. Hóban, sárban, télen, nyáron, fagyban és kánikulában is szívesen járom az utcákat, legyen szó bevásárlásról, kutyasétáltatásról vagy munkába menésről. Amikor a korábban említett kétkerekű paripám nem működtethető, igen jó szolgálatot tesznek a lábaim. Testmozgásnak sem utolsó naponta pár kilométert legyalogolni, ráadásul közben lehet nézelődni, gondolkodni, lefotózni a mobilunkkal a szép fákat, madarakat, esőcseppet, hópihéket, füvet, satöbbi vagy kézen fogva andalogni a szerelmünkkel. Sétára fel, ne lustálkodjunk! Főleg, ha gyerekünk van. Iskolába menet még ki lehet kérdezni a leckét, hazafelé gyalogolva meg lehet beszélni a napi eseményeket, több minden szóba jöhet egy fél órás hazagyaloglás során, mint ha tíz perc alatt hazaszáguldunk az autóval.

3. Kisvárosban élek 

Ez talán az előző két okból is talán sejthető. Sosem értettem, hogy egy akkora városban, ahol kerékpárral vagy gyalog is maximum egy óra alatt el lehet jutni egyik végből a másikba és vissza, miért van szükség az autóra? Igen, tudom én, hogy esőben vagy a téli mínusz fokokban azért jóval kényesebben lehet közlekedni vele, de ezeket a napokat meg lehet oldani, sokan azonban teljesen indokolatlan időben vagy helyzetben is az autót választják. Ismerek olyat, aki az öt percre, a szomszéd utcában lakó nagyihoz autóval viszi át az unokát. Miért? És miért kell elmenni a város széli bevásárlóközpontba vásárolni, amikor tíz percnyire van a sarkon a kisebb bolt, ahol ugyanúgy megtalálható minden? 

4. Busszal vagy vonattal kirándulok

Nem egy helyen élem le az életem, ne tessék aggódni! Nagyon szeretek utazni és új helyeket, városokat, tájakat, embereket megismerni, de ehhez persze el kell menni messzire. Ilyenkor értelemszerűen nem a biciklimet veszem igénybe, bármennyire is szeretem. Én személy szerint inkább a vonatokat ajánlom mindenkinek. Már nem csak az oly ismert kék vasparipák "száguldanak" keresztül az országon (amelyeken nyáron hatszáz fok van és olvadni lehet rajtuk, télen meg mínusz ezer és megállnak a semmi közepén a fagyban), hanem nagyon modern és kényelmes vonatokkal is utazhatunk, kevés pénzért. Ezeken lehet mozogni, kinyújtóztatni a lábainkat, sőt még az illemhelyek is egészen jó állapotban vannak ám!
A buszozás véleményem szerint egy-két órás utazásokra a legmegfelelőbb. Megvan a hangulata a tömegközlekedésnek, én úgy gondolom. És most nem csak arra a nénire gondolok, aki végigcsevegi mellettünk az egész utat, hogy "bezzeg az ő idejében"...Kicsit talán elfogult vagyok, de páromat egy buszozás során ismertem meg és azóta a szívembe zártam e közlekedési formát.
A nagyvárosi tömegközlekedésről nem igazán tudok nyilatkozni. Párszor voltam Budapesten metrón, villamoson és trolibuszon és nekem kicsi káosznak tűnik, de abban, hogy kicsit más témára térjek, egyet kell értenem a környezetvédőkkel, hogy amennyiszer csak lehet, vegyük igénybe ezeket és ne növeljük a levegőszennyezést a személyautóinkkal.

5. Védjük a környezetet!

Az utolsó mondatom folytatása következik. Nem fogok most mélyen belemenni a témába, de azt be kell látnunk és észre kell vennünk, hogy a bolygót tönkretesszük. Szennyezzük a vizet, a földet, az állatokat, a növényeket, és mindenekelőtt az éltető levegőt. Tudom, hogy elenyészőnek tűnhet az a szennyező gáz, amit a saját autónk kibocsát magából. De adjuk csak ezeket össze! Ugye, hogy ha belegondolunk, mennyire másabb a kép? Nem azt mondom, hogy az autók az egyedüli okozói a bolygó fuldoklásának (elnézést, a bolygó sosem fog megfulladni, hanem MI leszünk azok, emberek, saját magunkat pusztítjuk el!), de az egyre gyakoribbá váló szmogriadóknak előidézői az autók, annak, hogy alig tudunk már tiszta levegőt belélegezni a nagyvárosokban. 

6. Az a fránya pénz

Nos, igen. Emlékszem, sok osztálytársam még középiskola alatt megszerezte a jogosítványt vagy a ballagásra kapott utalványt egy tanfolyamra, tehát a szüleik állták az összeget. Én akkoriban egyáltalán nem vágytam arra, hogy vezetni tanuljak, most pedig a vezetni tanulásra költendő összeg is gátat szab ennek. Össze lehet rá gyűjteni a pénzt, tudom, de ha belegondolunk, nem kevésbe kerül. Maga a jogosítvány, hogy vezethessek egy járművet, majd' kétszázezer forint is lehet. És akkor hol van az autó, amit majd használhatok? Szóval, nem, jelenleg nem megoldható számomra, ahogy sokak számára sem, akik pedig nagyon szeretnék a jogosítvány és szükségük is lenne rá.

7. Hol marad a bátorságom?

Pár évvel ezelőtt lerobbant az autó, amin utaztunk egy rokonommal, karácsony napján a autópályán. Nem sokon múlt egy karamból vagy egy súlyos baleset, és a havazásban, a jéghideg autóban kellett várnunk órákig a "megmentésünkre". Ezután hosszú ideig kisebb pánik tört rám, amikor autópályán kellett utazni a rengeteg jármű között. Bevallom, most sem érzem magam a legnagyobb biztonságban, ha autóba kel ülnöm. Nem a saját sofőrömben nem bízom ilyenkor, hanem az ittas vagy fáradt vezetőktől tartok, azoktól, akik felelőtlenül, veszélyesen irányítják az autóikat és közlekedési baleseteket okoznak. Szóval, sokszor belegondoltam már, hogy ha néha utasként is félek, akkor valószínűleg nem nekem találták ki, hogy autót vezessek.

8. Hiányoznak a lovak

Végére hagytam talán a legabszurdabb érvemet. Sajnálom, hogy nem abban a korban éltem, amikor mindenki lóháton vagy ló vontatta kocsikon közlekedett. A ló csodás barát volt, társaság, egy élőlény, esetleg társ, aki kiszolgált minket, évezredeken keresztül. Mi lett volna velünk, ha nincsenek a hátasaink, akikkel bejárhatjuk a végtelen messzeségéket, akik elvitték őseinket bármerre akarták? Lehet, hogy lassan, lehet, hogy meg kellett állni vele pihenni, lehet, hogy nem volt tökéletes "jármű", de talán a legnagyobb előrelépés volt az emberiség történetében, hogy háziasította ezeket az állatokat és velük hódította meg kezdetekben a világot. Mondják, hogy a vadnyugat történetét is nyeregben írták, és gondoljunk csak a fürge lovaikon nyilazó magyarokra! Milyen kár, hogy elfelejtettük barátainkat, akik oly hosszú időn keresztül utaztak velünk és értünk.

Ezek az érveim és magyarázataim, nagyon szubjektív vélemények. Tudom, hogy az autó hasznos találmány, de csak egyre gyorsítja egyébként is felgyorsult világunkat. Lehet, hogy hamarosan már a levegőben is repülhetünk majd velük, mindenesetre én inkább maradok a légdeszkánál. Maximum.