Mindannyian átesünk rajta. De biztos, hogy ugyanúgy élik meg ezt a korszakot a két nem képviselői? Hogy fényt derítsek az igazságra, megkérdeztem két huszonéves fiatalt. Alább olvasható a velük készített interjú.

Visszagondolva rá, mi a legelső dolog, ami eszedbe jut a kamaszkorodról?
Lány: Érzelmi hullámvasút. 
Fiú: Szexuális vágy.


A válaszaitokból rögtön kitűnik, hogy a fiúk testi, míg a lányok inkább lelki szempontból közelítik meg. Miért volt ez az első gondolatotok?
Fiú: Mert a fiúk tizenhárom éves korukban meghülyülnek és elkezdenek az agyuk helyett valami egészen mással gondolkodni. A terepviszonyok adottak, hiszen a lányok tizenhárom éves korukban elkezdenek nőiesedni és elég csak a padtársak felé fordulni.
Lány: A meghülyülés a lányokra is igaz, csak másképpen. Az egyik pillanatban boldog vagy, a következő percben meg már sírni tudnál és közben folyamatos bizonytalanságban élsz, hogy elég szép és csinos leszel-e. 

Miben nyilvánult meg mindez?
Fiú: Abban, hogy hetedikes korunkban elkezdtük csapkodni a lányok fenekét (nem láttam még az üzenőfalukon, hogy feltartanának egy #metoo táblát). Talán ez visszaigazolás volt nekik arról, amit önmaguknak szerettek volna bizonyítani a külsejükről.
Lány: Én biztosan rossz iskolába jártam, mert nálunk nem volt fenékcsapkodás. :D De az biztos, hogy a megfelelési kényszer minden lányban, így bennem is megvolt, vágytunk arra, hogy a fiúk vonzónak tartsanak. Mindannyian irigyeltük a magabiztos, menő lányokat és dühösek voltunk azokra a fiúkra, akiknek nem tűntünk fel.

Mennyire érzékeltétek a másik fél problémáit?
Fiú:  Az egyértelműen látszott, hogy a szép és okos lányok előre törtek és elnyomták a többieket. Tisztán kivehető volt, hogy ki tudja pontosan magáról azt, hogy szép és ez milyen "hatalommal" jár (felettünk is).
Lány: Őszintén? Semennyire. Annyit vettem észre, hogy a fiúk teljesen idióták és nem lehet velük normálisan beszélgetni, mert állandóan be vannak zsongva.

Kivel tudtál őszintén beszélgetni a felmerülő nehézségekről?
Fiú: A szüleimmel biztosan nem. Ekkor már olyan szelek fújtak, hogy úgy gondoltam, amit mondanak, az biztosan nem jó. Nehéz volt őszintének lenni a korunkbeli fiúkkal is, hiszen az osztályon belüli dominancia verseny közepén jártunk.
Lány: A családdal én sem, dacára annak, hogy mindig szoros volt a viszony velük. Számomra azonban nagyon "kényes" volt ez a téma és sosem mertem felhozni. A kamaszkor előrehaladtával pedig úgy éreztem, hogy egyáltalán nem értik meg a gondjaimat, ezért egyáltalán nem beszéltem róluk.

Miben szerettél volna több segítséget kapni?
Fiú: Ebben az időszakban a másik nemmel való viszony egy egészen új dimenzióba kerül. Szerettem volna egy olyan idősebb lánytestvért, aki elmagyaráz sok mindent és beavat a lányok titkaiba.
Lány: Érdekes, mert én meg mindig egy idősebb fiú testvérre vágytam, pont emiatt. Jó lett volna, ha valaki elmondja, a fiúk mit szeretnek, mi érdekli őket, hogyan gondolkodnak. Akkoriban egy teljesen más világnak tűnt a fiúké, nagyon örültem volna, ha kapok útmutatót hozzájuk. 

Hogyan sikerültek az első próbákozások?
Fiú: Ha nem is az első, de kilencedik év végén az idegennyelv "vizsga" után megkérdeztem az egyik lány osztálytársamtól (aki egész évben tetszett), hogy sikerült neki, mire ő megkért, hogy kísérjem haza. Ekkor én örültem a fejemnek és egy tizedmásodperc törtrésze alatt rávágtam, hogy "igen". Kínos csönd nélkül végigbeszélgettük az utat, közben arra gondoltam, hogy "eljött az idő!". A kapujukhoz érve bíztam benne, hogy behív magához és folytathatjuk ezt a kellemes délutánt, de ő csak annyit mondott, hogy "köszi, hogy elkísértél, szia". Ma már lenne bátorságom megkérdezni, hogy "nem akarsz felhívni magadhoz?". 
Lány: Fülig érő mosoly, hatalmas csillogó szemek és agyfagyással egybekötött megnémulás. Valahogy így:

Mi volt a legnagyobb félelmed akkoriban?
Fiú:  Ha nem is félelem, inkább hangulat: az egzisztenciális bizonytalansággal egybekötött szexuális vágyakozás. 
Lány: Az, hogy örökké ebben a lelki és érzelmi kiegyensúlyozatlanságban fogok maradni.

És mire vágytál legjobban? 
Fiú: Látni szerettem volna a boldog párkapcsolatban és anyagi biztonságban élő felnőtt énemet. 
Lány: Arra, hogy valaki szorosan magához öleljen és azt mondja: "szeretlek, megértelek téged, minden rendben lesz". Másként mondva szerelemre, boldogságra és rózsaszín ködre, mint minden tinilány.

Milyen volt tinédzser korodban az életviteled? Egészségesen éltél?
Fiú: Stresszes voltam az otthoni körülmények miatt, nem tudtam normálisan aludni. Nem reggeliztem, ezért nem csoda, hogy az órákra sem tudtam odafigyelni rendesen. Az ebéd kevés volt, ezért a délutáni tanuláshoz is erőtlen voltam. De igazság szerint nem is volt alkalmam akkor figyelni ezekre.
Lány: Sokszor ideges voltam az iskola miatt és én is nagyon keveset ettem. Mozogni mozogtam, mert rendszeresen sétáltam a kutyámmal, de nem mondanám, hogy egészségesen éltem. Szerintem sokkal jobban oda kellene figyelni a szülöknek arra, hogy a kamasz, fejlődésben lévő gyerekük egészséges legyen. 

Mit üzennél az akkori énednek és a mai kamaszoknak?
Lány:  A tinédzserkori énemnek azt, hogy ne féljen, mert meg fogja találni a párját. A kamaszoknak pedig azt, hogy ne stresszeljenek és ne agyalják túl a gondjaikat, ne féljenek kockáztatni és esetleg hibázni, mert ezektől csak többek lesznek.
Fiú:  Merj és merjenek kezdeményezni, mert mindenből tanulni fogsz és fognak. Huszonéves fejjel pedig állíthatom, hogy nem maradsz egyedül és kárpótolva leszel az akkori hiányosságokért.