Anorexia, vagy más néven lelki eredetű kóros lesoványodás.  A 16 és 25 év közötti nők egy százalékát érinti, a legtöbb esetben 12 és 18 év között indul "pusztító hadjáratára" az egyén esetében.  A fejlett nyugati országokban jellemző és az érintettek kb. 95%-a nő, bár napjainkban egyre több férfi is áldozatául esik e kórnak. Hogy miről is van szó pontosan? A szakemberek kutatásai és egyehangzó véleménye szerint nem beszélhetünk az anorexia esetében szervi eredetű betegségről, de minél hosszabb ideig szenved valaki tőle, annál több kóros testi változás is jelentkezik az extrém soványságon kívül (bővebben később). A különféle hangulati zavarokban szenvedő (például depresszió, szorongás) fiatalok között jelenik meg, társadalmi és környezeti hatások váltják ki, de bizonyos kutatások szerint családi örökletes tényezők is közrejátszhatnak benne. Sokan a "maximalisták" betegségének is nevezik, ugyanis az élsportolók, teljesítménykényszeres emberek között nagyobb az esély az anorexia kialakulására. 

A kép forrása: www.buzzfeed.com


Hogy pontosabban képet kapjunk az anorexia nervosáról, azaz kialakulásáról, tombolásáról és elmúlásáról, olvassuk el egy huszonéves fiatal nő történetét, aki átélte és leküzdötte a betegséget. 

"Először én magam sem értettem, hogy mi történik velem. Mindig kitűnő tanuló voltam az iskolában, színötös jegyeim voltak, a tanárok imádtak és rengeteg tanulmányi versenyen vettem részt, remek eredményekkel. Hogy mikor és miért lettem teljesítményhajhász, sikerorientált diák, azt nem tudnám megmondani. A családomat nem nevezném meg okként, mert habár büszkék voltak rám az okosságom miatt és bátorítottak a tanulásra, sosem volt kényszer vagy nehézség a magolás. Magamtól vártam el, hogy jó tanuló legyek és a társaim felnézzenek rám. Barátaim természetesen emiatt mégsem voltak, "strébernek" és "lúzernek" számítottam, de az általános iskola végéig nem törtődtem ezzel. Büszke voltam a tudásomra, kivételesnek éreztem magam. Egészen addig, amíg eljött a kilencedik osztály, a gimnázium."

1. Figyelmezető jel: Teljesítménykényszeres fiatal, akinek az életében hirtelen változás áll be. A szakemberek szerint az anorexia kiindulópontja egy traumatikus esemény (akár iskolaváltoztatás) a személy életében. Mivel a kamaszok ebben az életkorban még inkább ki vannak téve az érzelmek ingadozásának, a belső határozatlanságnak, útkeresésnek és a környezettől való függésnek, bármilyen általuk megélt negatív változás káros kimenetelű lehet. A szülők - és természetesen a barátok- feladata, hogy az adott labilis lelkületű fiatalt ebben az életkorban igyekezzenek átsegíteni az élethelyzeten. Amennyiben azonban az egyén zárkózott, szorongó típus, nehezen fog megnyílni, ezáltal a számára gyors, széllökésszerűen rossz változást nem fogja tudni feldolgozni, ez pedig egyenes út a lelki betegséghez.

"Habár világéletemben imádtam olvasni és tanulni, ami viszonyag könnyen is ment, a gimnázium teljesen más terep volt. A rengeteg új osztálytárssal nem kommunikáltam, magamba fordulva ballagtam egyik teremből a másikba, az új és ismeretlen tanárokhoz. A gimnázium hatalmas volt, zajos és ijesztő. Teljesen elveszett voltam és féltem, hogy sosem fogok beilleszkedni, de ez semmi sem volt a tanuláshoz képest. Tagozatos osztályba kerültem, ezért bizonyos tárgyakat emelt óraszámban tanultunk. A tanárok sem olyanok voltak, mint az általánosban. Ott mindenki ismert és szeretett, itt csak a jegyek voltak a fontosak. Én pedig megfogadtam magamnak, hogy itt is kitűnő leszek, kerül, amibe kerül. Nem érdekeltek az osztálytársak, semmivel sem törődtem a tanuláson, magoláson és készülésen kívül. Az agyam egyfolytában utasított, hogy "tanulni, tanulni, tanulni!", én pedig megadtam magam neki."

2. Figyelmeztető jel: A kamasz magába fordulás, zárkózottsága, szótlansága mind jelzi, hogy lelki problémája van. Nem szabad elsiklani efelett azzal, hogy "majd úgyis elmondja, hogy mi a baja, ha akarja". Ne áltassuk magunkat, nem fogja! Amikor észrevesszük, hogy a "milyen napod volt?" kérdésre csak megvonja a vállát, akkor már komoly baj van!

"Szeptember elején az tűnt fel, hogy a sok csinos és szép lány osztálytársam között mennyi okos is van (általános iskolában ez nem így volt), én pedig nem akartam lemaradni tőlük, sem külsőleg, sem belsőleg. Reggelire ettem egy kis szendvicset, majd az egész napot délután kettőig egyetlen almával vagy egy darabka keksszel húztam ki. A rengeteg dolgozat, felelés és koncentrálás ellenére sem pótoltam az energiaveszteséget. Inni sem ittam eleget, de akkor nem is juttott eszembe, hogy a szervezetemnek szüksége lenne rá. Utólag már tudom, hogy tulajdonképpen "megerőszakoltam" a testemet, hónapokon keresztül. A napjaim azzal teltek, hogy tanultam, tanultam és tanultam, pár falat evés és ivás között. De hangsúlyozom, ekkor még mindez nem volt tudatos, nem direkt tettem, csupán időm nem volt rá és nem kívántam semmit, mert folyamatos stresszben voltam. A karácsony elérkeztével azonban egyre jobban feltűnt mindez a családomnak. És ez már nem tetszett."

3. Figyelmeztető jel: A környezet hatásai mind segíthetik az anorexia leküzdését, vagy adott esetben súlyosbíthatják annak lefolyását. Fontos megjegyezni, hogy finoman hívjuk fel a személy figyelmét arra, hogy valami baj van vele és szeretettel közelítsünk, amikor felajánljuk a segíség lehetőségét.

"Elkezdték mondogatni, hogy milyen sovány lettem, hogy miért nem eszek többet? Miért nem kérek desszertet? Miért csinálom ezt? Biztos őket akarom bántani azzal, hogy nem fogadom el az ételt. Miért nem látom, hogy nézek ki? Nézzek magamra, hát lötyög rajtam a ruha! Biztosan valaki bemesélt nekem valamit. Lehet, hogy egy fiú miatt elment az eszem.  Megállás nélkül, minden étkezés alatt én voltam a téma és az, hogy alig veszek az ételből. Nem értették meg, hogy nem akarattal teszem, egyszerűen a gyomrom annyira összeszűkült a folyamatos idegességtől és a pihenés, kikapcsolódás nélküli napjaimtól (a hétvégét is végigtanultam, barátok híján nem mentem sehová, ami egy kamasz számára a legnagyobb fájdalom). Nem tudták feldolgozni, hogy a folyamatos búskomorságom, szomorú tekintetem a fáradtság, kialvatlanság és stressz hatása, valamint az, hogy a lelkem nem tud megnyugodni és nem érzek szeretetet, megértést, bizalmat. Úgy éreztem, hogy sarokba szorítottak és senki sem segít rajtam. Senki nem értette meg, hogy min megyek keresztül. Ekkor az anorexia végzetesen magába szívott és nem volt menekvés."

4. Figyelmeztető jel: A kóros soványság észrevehetővé válik, de az anorexiás nem veszi észre, tagadja, nem érzékeli magát reaálisan. Higgyük el, hogy ebben az esetben nem hazudik a személy, ő tényleg nem látja a saját, igazi testét a tükörben, hanem egy elképzelt, riasztó képet a kövér, hájas testéről, ami senkinek nem fog kelleni.

"Februárra már nem volt mensturációm sem, a testem egyre jobban feladta. A combom akkora volt, mint a térdem. A súlyom alig érte el a negyven kilót, megszállottam szaladtam a mérleghez minden étkezés után és ha már néhány dekával túlléptem a számomra kívánatos számot, pánikba estem és vacsorára még kevesebbet ettem. Idővel már nem is vacsoráztam, korgó hassal feküdtem le aludni, várva a reggelt, amikor "megengedtem" magamnak az evést. Folyamatosan remegtem, fáztam, ingerült és feszült voltam, senkivel nem tudtam veszekedés nélkül beszélni. Az iskolában néha susmorogtak mögöttem, de leginkább figyelmen kívül hagytak. Egyedül voltam a semmi közepén, a csontos én és az ötös jegyeim. Annyi változás történt, hogy ettem (habár miniatűr falatokat) azokból az ételekből is, amiket korábban sosem vettem volna  a számba. Amikor megálltam a tükör előtt, egy visszataszító, semmire sem jó alakot láttam, aki sosem fog tetszeni a fiúknak. Megszállottam akartam megtartani a súlyomat és közben gyűlöltem, ahogy kinézek, aki vagyok. Tudtam, hogy nem normális mindez, mégsem tudtam, hogyan változtathatnék. A családom már kikészült, folyamatosan próbáltak etetni, az asztalnál mindenből vettem, de csak néhány falatot és szaladtam is el onnan. A hátam mögött pedig indult  a beszélgetés, hogy szörnyű vagyok és teljesen megőrültem. Fájdalmas volt. De nem bírtam abbahagyni."

A kép forrása: www.buzzfeed.com

5. Figyelmeztető jel: Folyamatos mérlegelés, a kövérségtől való undorodás és félelem a legjellemzőbb tényezői az anorexiának. Azzal azonban, hogy "bántjuk" az ebben szenvedőt és a tetteit szándékosnak és tudatosnak nevezzük, nem segítünk. Tisztában kell lennünk vele, hogy ez egy komoly LELKI betegség, a test csupán reagál a belül lévő tökéletlenségre.

"Az interneten olvasgattam, hogy melyik étel mennyi kalória és számoltam, hogy miből mennyit ehetek. Majdnem két évig tartott ez az áldatlan állapot. Menstruációm nem volt, zörögtek a csontjaim, gyerekméretű ruhákat hordtam és semmit sem nőttem. Némán, fogvacogva tűrtem a soványságomat és alig szólaltam meg, a világ egy fekete, végtelen gödörnek tűnt, amiben én vagyok egyedül, kapaszkodó és kiút nélkül. Úgy éreztem, hogy az életem csak  zajlik és nekem semmilyen beleszólásom nincsen a történésekbe, semmit sem irányíthatok, csupán azt, amit a számba veszek, hiszen ez az én testem, ezzel azt teszek, amit akarok! Most már tudom, hogy akkor utáltam élni, nem láttam a fényt, örömöt vagy napsütést. Nem szerettem az életemet, barátokra vágytam, szórakozásra, szerelemre, de ez akkor nem tudatos vágy volt, csupán egy elnyomott sóhaj, amit senki sem hallott. Erőszakosan akartam mindent, amiről úgy gondoltam, rút, ocsmány testtel sosem kapok majd meg.

6. Figyelmeztető jel: Depresszió, életuntság, halálvágy, ezek mind olyan dolgok, amiket egy kamasznak sosem lenne szabad érezni! Sok fiatal lesz öngyilkos amiatt, mert a tinédzserkori változásokat nem tudja megfelelően kezelni, leginkább azért, mert úgy érzi, ez az állapot örökké fog tartani. Ha észrevesszük, hogy a középiskolás korú gyerek minduntalan feketében jár, lehajtott fejjel, búskomoran és nem beszél az érzéseiről, nincsenek jövőbeli tervei, csak "sodródik az árral", azonnal lépjünk! Ha egy fejlődőben lévő lány tagadja a nőiességét, leplezi, takargatja a mellét, a fenekét (az anorexiás tudat alatt nem akar formás, telt, nőies idomokat, hanem fiúkra jellemző véznaságot), az mind a serdülőkori változás krízisének tagadása és el nem fogadása.

"De a két év elmúltával valami megváltozott. Hozzászoktam a gimnáziumhoz és egy-két emberrel tudtam beszélgetni nap közben. A kutyám nagyon nagy segítségemre volt, ő volt az egyetlen, akit ölelgettem és közel engedtem magamhoz. Afféle kutyaterápián vettem részt. :) Az iskolában két tárgyból levizsgáztam és kevesebb is lett a tanulnivaló, ami mind csökkentette a bennem lévő stresszt. Apránként enyhült bennem a feszültség és kezdtem megnyugodni. A családom felismerte, hogy ha olyat tesznek elém, ami a kedvencem, abból többet eszem és ezt be is tartották. Lassan, nagyon lassan elkezdtem hízni. Először alig vettem észre, ahogy a fogyásomat sem korábban. De ekkor már nem zavart olyan nagyon, erőltettem magam, hogy viseljem el, hiszen pár kiló plusztól még nem leszek kövér disznó.  Amikor elém tettek egy képet arról, hogyan néztem ki a kilencedik közepén, megrémültem és lehullott a lepel.  Nem akartam olyan szánalmas tekintetű, apró, vézna szürke egér lenni. Ettem. És észrevettem, hogy kezdem jobban érezni magam és többet mosolyogni. A gimnázium végére szinte tünetmentes voltam, rendesen kezdtem táplálkozni. Azonban még ma is emlékszem, hogy milyen volt mindezt átélni és még ma sem szeretek társaságban enni, mert attól félek, mindenki azt nézi, hogy mennyit fogok enni..."

7. Figyelmeztető jel: Az anorexia nervosa kezeléséhez nagyon sok esetben szakember (pszichológus vagy pszichiáter) segítségére van szükség. Amennyiben a betegség már odáig fajul, hogy a személy például a haját vagy egyéb emészthetetlen tárgyakat kezd el enni, akkor már kórházi kezelés válik szükségessé. Egy fiatal kamasz (ez esetben lány) életében meghatározó a család, a barátok és nem elfelejtendő, hogy a fiúk általi visszaigazolás, egy maximalista személy mindenáron ki akarja ezt harcolni, akár olyan úton beteg úton is, hogy lelkileg terrorban tartja a környezetét a nem evéssel és a kóros soványságával, hiszen ezzel minduntalan felfigyelnek rá. De ne hagyjuk magára a betegségében! Éreztetni kell, hogy megértjük a vívódását és hagyjuk beszélni, kiabálni, hiszen ezek mind segíthetnek abban, hogy a javulás útjára lépjen. Az anorexia akár végzetes is lehet, ezért nem szabad átmeneti "diétának" tartani.