Tinédzserkorban igen jellemző az "engem soha, senki sem ért meg!" mondat vég nélküli szajkózása.  Az ideges, frusztrált, magatehetetlen szülő gyakran kapja ezt a választ a lázadó, duzzogó, hisztis kamasztól egy veszekedés során. De vajon miért van megértésbeli különbség a két fél között? Mit is jelenthetnek az egyes mormogott vagy éppen üvöltött szavak ebben az igen zűrös és problémákkal teli időszakban? 

A kép forrása: www.buzzfeed.com

Kezdjük a tizenévessel!

Ez nem csak egy hülye mánia, anya! Mindenki ilyet hord, ez a divat! 
(Idegesen rámutat a legújabb pólójára.)

A tinédzserek többsége mindenáron szeretne beilleszkedni a társadalomba, a kortársai által alkotott vélemény meghatározó az önértékelésében és az önmagáról kialakított képben. Mindannyian emlékszünk olyan korszakra az életünkben, amikor megszállottan követtünk egyfajta stílust/világnézetet és úgy éreztük, hogy ez örökké így fog maradni, hiszen "ezek vagyunk mi"! A kamaszkor az útkeresés időszaka, ezért nyugodtan hagyjuk (természetesen csak addig, ameddig nem károsítja az egészségét és a lelkét), hogy a gyermek kutassa önmagát, idővel rá fog lelni arra a vonalra, amely valóban őt jellemzi. 

Imádom! Szerelmes vagyok belé, biztosan ő lesz a férjem/feleségem! Csak ő kell nekem!
(Ábrándos, de mégis komoly tekintet.)

Azok a boldog rózsaszín ködös, ifjonti szerelmek, amikor rajongunk a színészekért, énekesekért, kedvezőbb esetben az iskola legmenőbb csajáért vagy pasijáért. Minden fiatal ember életében eljön a pont, amikor eszét vesztve újra meg újra leírja azt a bizonyos nevet a füzeteibe, könyveibe, íróasztalára, egyetlen szó váltása nélkül már a leendő gyermekeik nevét kezdi tervezni, illetve kitapétázza a szoba falát az imádott fotójával. Senki sem szenvedett még maradabdó károsodást a kamaszkori plátói szerelemtől (most felejtsük el Rómeót és Júliát), amelyről lehet álmodozni a tanórán vagy délután kibeszélni a barátokkal, hogy kinek sikerült már a Facebookon levelezést kezdeményezni azzal a bizonyos személlyel.

Semmi.
(Színtelen hang.)

Előtte feltett kérdések: Mi volt ma az iskolában/edzésen/szakkörön? Mi a baj? Bánt valami? A semmi soha nem semmi, hanem igenis egy nagyon fontos valami! Nem szabad túlságosan rámenősnek lenni a továbbiakban, mert bizonyos kamaszok a túlzott érdeklődéstől még jobban magukba fordulnak és csakazértsem alapon nem fognak megnyílni, de mindenképpen meg kell próbálni megfejteni a semmi mögött rejtőző lényeget. Iskolai zaklatás, rossz jegy, baráti veszekedés, szerelmi dráma, mind oka lehet ennek a válasznak, ezért bíztatnunk kell a fiatalt arra, hogy mondja el a problémáit és merjen bízni a családjában.

Nem érdekel az egész. 
(Unottan megvonja a vállát.)

A semmi kistestvére, de legalább olyan veszedelmes tud lenni.  Általában akkor szokott felbukkanni ez a mondat, amikor a szülő észreveszi, hogy a búskomor ifjúval valami nem stimmel, az kibök egy rövidke magyarázatot, például "kaptam egy kettest fizikából, biztosan meg fogok bukni", mire a felnőtt igyekszik őt megnyugtatni, hogy ha nem adja fel és ezután tisztességesen tanul, át fog menni, nem lesz gond. A következő reakció a nem érdekel az egész. Semmiképpen sem szabad ezek után vitatkozásba fordítani a beszélgetést oly módon, hogy "de, édes fiam, igenis érdekeljen, mert nem bukhatsz meg egyetlen tárgyból sem!". A tinédzser pontosan az ellenkezőjét érzi annak, mint amit állított. Ebben az esetben a legjobb, ha egy kis időre békén hagyjuk őt, hogy megnyugodjon, majd ezután türelmesen rátereljük a témát arra, hogy nem szabad feladnia, bármilyen nehézségbe ütközik és bízunk a kitartásában. 

Sosem hallgattok meg! Sosem figyeltek rám!
(Ajtót bevág, dühösen elviharzik.)

Ajjajj, kedves szülő, amikor a tinédzser így nyilvánul meg, komoly a baj! A kamaszság egyik legismertebb "tünete", hogy a fiatal emberpalánta úgy érzi, az egész világ összefogott ellene, egyedül van a szélvihar közepén és senki sem értheti meg az ő zúgó lelkét és érzéseit. Bármilyen veszekedés torkollhat idáig, apró-cseplő dolgok is kiboruláshoz vezethetnek ebben a korszakban (gondoljunk csak a hormonok csalafinta játékaira). A lényeg, hogy ezeket a mondatokat sosem szabad a szülőnek a szívére vennie, legtöbbször a kamasz ugyanis (lehet, hogy csak tudat alatt) lelkiismeretfurdalásnak szánja. Megeshet természetesen, hogy a szülők valóban kevés időt beszélgetnek a gyermekkel, ez esetben a legfontosabb,  amennyiben a kamasz ilyen módon kinyílvánítja a szándékát, hogy szüksége van a szülőre, ne vitatkozzunk vele, ne veszítsük el a  fejünket! Próbáljuk kérdezgetni, hogy mit szeretett volna elmondani, mi bántja, milyen kérdése, kérése van felénk.

Nem vagyok már gyerek, tudok mindent!
(Kiabálja, miközben percekkel korábban még a szülőt faggatta, hogyan kell megcímezni egy borítékot.)

Bármiféle társalgás során életre kelhetnek e szavak. A szülő ilyenkor általában belefog a véget nem érő monológjába, bizonyítva az ellenkezőjét. Teljesen feleslegesen. A kamasz nem szereti kioktatott gyermeknek érezni magát, de tisztában van azzal is, hogy távol van még a szülei "felnőttségétől", habár görcsösen vágyik rá, az óhajtott szabadságra, (pénzügyi) függetlenségre és önállóságra. Hogy ezeknek a mondatoknak végét vegyünk, adjuk minél több, különböző feladatot a kamasz számára (számlabefizetés, bevásárlás, könnyebb ételek elkészítése, takarítás), hogy érezze, már nem kisgyerekként tekintünk rá, hanem fiatal felnőttként.

Vég nélküli sírás, tombolás, zokogás, üvöltő zene.
A szörnyeteg kiszabadult! Ne kopogtassunk az ajtaján, ne hívogassuk, ugyanis ha óvatlanok vagyunk, egy tüzes tekintetű tinédzser fog visszanézni ránk a pokol minden erejével! Amíg nem ön- és közveszélyes, hadd kiáltsa ki a fájdalmat, a sírás nyugtató hatású és ha szerencsénk van, talán pár hónap múlva rendeződnek a hormonjai, gondolatai, érzései,  és visszakapjuk a tündéri kisgyerekünket, akit elnyeltek a kamaszévek. Kitartás!

És most jöjjön a kedves szülő!

Majd megérted, ha neked is lesznek gyerekeid!
(Villámló tekintet, zaklatott hangnem.)

Magyarázat a kamasznak egy kellemetlen, nem várt tiltás vagy fuccsba ment engedélykérés után. A szülő görcsösen próbál a gyermek lelkére hatni ezzel, de elárulom, hasztalanul. A tinédzsert nem érdekli a "majd ha", a most és jelen jár a fejében, ezért hiába próbál a felnőtt lelkiismeretfurdalást okozni számára, az ifjonc nem fogja megérteni. Csupán duzzogva, zsörtölődve megfogadja magában, hogy ő biztos mindig mindent meg fog engedni a gyerekének. Majd ha lesz egyáltalán, mert nem akar ilyen házsártos szülő lenni, mint amilyet ő kapott az élettől.

Kinövöd!
(Legyint.)

A legsértőbb megnyilvánulása egy szülőnek, ami után a kamasz a fogait összeszorítva próbálja megérteni, hogy mit is kellene neki kinőnie? Nem kisgyerek már, akinek évente váltani kell a tornacipőjét! Drága tizenéves, sajnos valóban ez az igazság, a legtöbb dühöngő gondolatodat, zavarodottságodat és tanácstalanságodat úgymond "kinövöd" és a most fontosnak tartott dolgok idővel átértékelődnek majd benned. Nincsen ezzel semmi probléma, ahogyan a tinédzserkori világnézettel, értékekkel és példaképekkel sem, amíg nem károsok a gyermek lelki fejlődésére.

Egyszer majd rájössz, milyen butaság ez az egész!
(Komoly, átható tekintet, szigorú arc.)

Általában egy hosszabb vita végén mondja ezt a szülő, hogy rávilágítsa a gyermeke figyelmét, mennyire értelmetlen és hasztalan volt a veszekedésük. Pontosítanék, hasztalan lenne húsz év múlva, de itt és most, a kamasz számára egyáltalán nem butaság vagy ostobaság volt az a tényező, ami miatt kiesett a lelki egyensúlyából. Soha ne mondjuk egy tinédzsernek, hogy értelmetlen a problémája, baja, nyűgje, gondja, mert számára abban az életkorban az a meghatározó, legyen az egy felnőtt számára bármilyen könnyen megoldható. A tizenéves még csak most tanulja a konfliktuskezelést, meg kell tanítanunk a kulturált vitatkozás szabályaira, de mindenekelőtt arra, hogyan oldhatja meg vita nélkül is a nézeteltéréseket.